47 ötlet a klíma kültéri egységének villámgyors elrejtéséhez

2017. szeptember 04. 19:52 - mokuspeti

Vannak szükséges és vannak szép dolgok. A kettő viszont ritkán vág egybe, de jó hír, hogy mindig lehet a helyzeten javítani. Na, pontosan ez a helyzet a klíma kültéri egységénél is, ami az erkélyedre került.

klima-kulteri-elrejtes.png

Egyrészt szeretném meghálálni neked, hogy vállaltad az áldozatot és az erkélyedre tetetted a kültérit (ahogy az szabályos) és nem csak a homlokzatra, ahol igazán ronda látvány. Pedig senki sem mond le jószívvel az erkélyének egy jelentős részéről. Úgyhogy az én szememben te már hős vagy! :)

Másrészt, gondoltam gyűjtök neked is ötleteket, amivel az áldozatunk némileg csökkenthető és szabálykövetőek és elégedettek is lehetünk egyszerre.

47 ötlet a klíma kültéri egységének elrejtéséhez

 

Itt pedig megnézheted JóSzaki pinterest-jén az összes többi ötletet.

Mit szól hozzá a klímás?

Nekem is ez volt az első kérdésem, úgyhogy fel is hívtam. Azt mondta, hogy nyugodtan becsomagolhatjuk, több ügyfele már meg is tette, de figyeljünk oda pár dologra:

  • hátul legalább egy ökölnyi hely maradjon a klíma és a rács között
  • az eleje pedig legyen rácsos vagy réses, de mindenképp olyan, amin kereszül ki tudja fújni a levegőt

Azaz annyi a fontos, hogy hátul be tudja szívni a levegőt, elül meg kifújni. Ha ezt nem hagyjuk neki, akkor le fog romlani a hatásfoka, az meg nem cél úgyhogy figyeljünk oda, hogy tudjon továbbra is levegőzni.

Hogyan lesz nekem ilyen klímaeltakaró megoldásom?

Ilyet asztalossal tudsz csináltatni. Válaszd ki a fotót és a kép linkjével, meg a méretekkel kérj árajánlatot a JóSzaki rendszerén egyszerre egy tucat asztalostól költség- és kötelezettségmentesen, cserébe gyorsan pontos árakhoz jutsz

képek: pinterest

9 komment
Címkék: fa klíma asztalos

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Medgar 2017.09.05. 19:35:06

Tök szép megoldások kár, hogy nagyban rontják a klíma hatásfokát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 20:30:01

Ilyen az, amikor a csekély műszaki képzettséggel rendelkező formatervező belekontárkodik a technikába.

"Azaz annyi a fontos, hogy hátul be tudja szívni a levegőt, elül meg kifújni. Ha ezt nem hagyjuk neki, akkor le fog romlani a hatásfoka"

A hatásfok már attól romlik, ha pl. a fallal párhuzamosan és a falhoz közel szerelik fel a kültérit, ahogy legtöbbször szokták. Főleg a légáramlás szívóoldali akadályozása nagyon problematikus. És akkor még sehol nincsenek rácsok. Ha nem hiszed, indíts el egy párszáz forintos PC-ventilátort és tedd a szívóoldal elé a kezed különböző távolságokra. Ha a kifúvó oldalt az arcodra irányítod, könnyen fogod észlelni a fújás gyengülését. Ugyanez van nagyban a klíma kültérijének ventilátorával.

A jó hír az, hogy részterhelésen kevésbé érvényesül a hatásfok csökkenése, legalábbis inverteres klímáknál, és ugye ma már csak ilyenek lehet kapni.

Nand 2017.09.05. 20:32:15

Az a klímás akit megkérdeztél nem látta a képeket nem ilyen rácsokra gondolt az tuti!!! Egy kültéri kb 1600-2500m3/h forgat óránként.
Ez kb olyan mintha te szívószálon keresztül vehetnél levegőt futás közben.
Ezek a megoldások nem a hatásfokát csökkentik hanem azon felül az élettartamát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 20:40:38

@Nand:

"Ezek a megoldások nem a hatásfokát csökkentik hanem azon felül az élettartamát."

Úgy bizoony, én is akartam írni. A hatásfok csökkenése ui. az áramfelvétel növekedése által valósul meg. Vagy ha a klma már elérte a max. teljesítményt, akkor a hosszabb működéssel. Mindkét esetben jobban igénybe vannak véve a ventilátorok és a kompresszor.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2017.09.05. 20:42:54

Jól meg fog nőni a fogyasztása egy ilyen becsomagolástól.

Megoldó 2017.09.05. 22:59:58

Nos amíg a hőcserélő egy része is akár le tud hűlni a környezeti hőmérsékletre, addig mindegy hogy mekkora az áramlás akadálya, és hogy miből tevődik össze. De ez mindenki számára világos lehet aki gondolkodik...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 23:14:39

@Megoldó:

Üzem közben a hőcserélő SOHA nem hűl le a környezeti hőmérsékletre. De ez mindenki számára világos lehet aki gondolkodik...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 23:27:04

@Megoldó:

Abban természetesen igazad van, hogy amíg a klíma hozni tudja a szükséges hűtési teljesítményt, addig mindegy, mekkora az áramlás akadálya. Az nem mindegy, mennyivel rontja ez a hűtés hatásfokát, azaz mennyivel drágítja meg a hűtést és mennyivel csökkenti a klíma élettartamát. :D

Adott esetben ui. az is lehet, hogy a kompresszor maxon jár, a klíma mégsem tudja hozni a szükséges hűtési teljesítményt, mert a leromlott légáramlás miatt a hőcserélő nem tudja leadni a szükséges hőmennyiséget. Ekkor az egekbe szökik az áramfelvétel, ám a leromlott hatásfok (pontosabban EER) miatt mégsem fog kellően hűteni.

Ez persze csak azok számára világos, akik tudnak gondolkodni.

Exuls 2017.09.06. 01:09:31

@Megoldó: nincs igazad ez egy kalorikus körfolyamat, állításod csak abban az esetben igaz ha ki van kapcsolva a klíma gép, dehát akkor meg nem hűt/fűt!

korrekt lenne, ha a cikk kijavítva élné tovább életét a blogon!