Kinek éri meg az új adónemeket választani?

2012. december 28. 18:35 - dvdnam

Az elmúlt hetekben-hónapokban sokat lehetett hallani új adónemekről, a KATA-ról és a KIVA-ról, valamint a pénzforgalmi ÁFÁ-ról, melyek sokatok számára relevánsak lehetnek. Körbekérdeztünk házunk táján, és Bárány Terézia okleveles nemzetközi-, adóeljárási- és forgalmi-adószakértő vállalta, hogy röviden összefoglalja, amit tudni érdemes.

KATA és KIVA, két új adónem, melyekről az terjedt el, hogy érdemes 2013 évre őket választani, mert mindkettő hatalmas előnyökkel jár. Hát, ez a beharangozott előny bizony mára jelentősen elolvadt.

A KIVA, mely közérthető módon a pénzügyileg is rendezett bevétel utáni adózást jelentené, bonyolultságával és kiszámíthatatlanságával a felelős vállalkozót elriasztja a választástól. Hiába próbálunk felállítani képleteket az elmúlt évek alapján, ki tudja, mennyi lesz a pénzkészlete 2013 december 31-én?! Pedig a tervezéshez ezt a számot is ismerni kellene. Azért persze lehet olyan vállalkozó, akinek érdemes elgondolkodni az áttérésen, de ez kizárólag az lehet, aki 2013-ban nagy beruházást tervez és az alkalmazottait a minimálbér többszörösének megfelelő összeggel díjazza. 

Annak, akinek lehetősége van a KIVA választására, már csak két hete van átjelentkezni a hatálya alá. Az új, meghosszabbított határidő január 15.-e!

KATA (Kisadózók Tételes Átalányadója) viszont tarolni fog!
Akinek várható bevétele nem éri el az évi 6 millió forintot, annak most érdemes volt az alanyi ÁFA mentességet választani és bejelentkezni a KATA hatálya alá. Adminisztrációját ezzel minimálisra csökkenthette, mivel ez az új adónem csak bevételi nyilvántartásra épül, és a bevételi plafonnál pontosan 10% az összteher. Figyelni kell azonban, hogy ha ugyanazon adóalanynak évi 1M forint fölött számlázol, akkor az már munkaviszonynak minősülhet. Főállásban havi 50 ezer, havi 36 órás bejelentett foglalkozás mellett, kiegészítő tevékenységű vállalkozóként havi 25 ezer forint a teljes adó és járulékteher.

A nyugdíj előtt álló vállalkozók viszont gondolják meg, hiszen az alacsony adóterhelés azt is jelenti, hogy az alacsony járulékalap, mely majd az ellátási alapját, nyugdíjalapját képezi nagyon alacsonyan, mindössze 81.300 forintban került meghatározásra. Időközben az is kiderült, hogy a minimálbérnél alacsonyabb járulékalap a főállású kisadózó szolgálati idejének megállapításánál – tekintettel arra, hogy a havi 81 300 forint kevesebb a minimálbérnél – a majdani nyugellátás összegének megállapításánál arányosan elismerhető idő, azaz nem teljes szolgálati időnek minősül.

Az iparűzési adót a KATA-val adózott bevétel után is fizetni kell, de az adóalap itt is új módszer szerint került meghatározásra, telephelyenként 2,5-2,5 millió forint lett. Érdemes tehát felülvizsgálni tevékenységének helyszíneit annak, aki több telephelyre van bejelentve, hogy tudja-e a telephelyek számát csökkenteni, hiszen ez 2 %-os iparűzési adóval számolva 50.000 Ft adócsökkentést is jelenthet évente!

A Kisadózók Tételes Adódójának választásakor az adóalanyiság a NAV-hoz történő bejelentést követő hónap első napjával jön létre, illetőleg a tevékenységét év közben kezdő vállalkozások esetében az adóalanyiság a vállalkozás nyilvántartásba vételének napjával jön létre. Ez azt is jelenti, hogy év közben is át lehet térni a KATA hatálya alá, ekkor azonban a 6 millió forintos árbevételi korlát időarányosan csökken.

Lehetőség van még a pénzforgalmi ÁFA választására, mely azoknak előnyös, akik bevételükhöz csak hosszabb idő elteltével jutnak hozzá. Ezzel a választással az ÁFÁ-t csak akkor kell befizetni, ha beérkezik a bevételünk ellenértéke, és ugyanakkor vásárlásaink után is akkor igényelhetjük vissza az ÁFÁ-t ha a számlát kifizettük. Az építőipari körbetartozások miatt az e területen alvállalkozóként dolgozóknak ez biztosan előnyös választási lehetőség.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.